[ BEZÁR ]


Biztos karrier?

Miért érdemes egy szakképző iskola mellett dönteni?
Aki mostanság próbált akár munkáltatóként, akár magánszemélyként valamilyen szakembert találni, jól tudja, hogy idehaza is egyre nagyobb kihívás a hiányszakmákban dolgozók toborzása. Akinek pedig végül sikerült felkutatnia valakit, már azt is tapasztalhatta, hogy a szűkös kínálat hatására a bérek jelentősen nőttek. Egy jó szakma lassan szó szerint is aranyat ér, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány intézményei között pedig három is van, amely több területen is piacképes, jövőálló tudást kínál a középiskolai tanulmányaikat megkezdőknek.

Miközben Magyarországon – és másutt is – még mindig jelentősnek mondható a különbség a szellemi és fizikai dolgozók bére között, az adatok a kettő közti olló szűkülését mutatják. A koronavírus-járvány előtti utolsó esztendőben a Trenkwalder 7 ezer főre kiterjedő elemzése szerint a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bére 21%-kal nőtt, míg a középvezetőké ezalatt nagyjából 7%-kal. A cég tavalyi kutatása pedig azt mutatja, hogy a tendencia a járvány alatt is megmaradt.

Csath Magdolna közgazdász a közmédiában már 2018-ban arról beszélt, „a fizikai és szellemi munkások fizetése között is csökkent a különbség, mert a jó szakmunkás hiánycikk Magyarországon, ezért nekik többet hajlandó fizetni a versenyszféra.” Úgy fest, a megállapítása azóta még inkább igaz, így azok, akik most kezdik meg szakképző iskolai tanulmányaikat, a korábbiaknál is előnyösebb helyzetben érkezhetnek a munkaerőpiacra.

Amikor szakmaválasztásról van szó, az anyagi megbecsülés mellett természetesen a társadalmi presztízs sem elhanyagoltható szempont. Minden jel szerint ilyen téren is érzékelhető előrelépés. Egy nagyjából egy évvel ezelőtti, szakemberek körében végzett országos felmérésből például kiderült, ma már többen vannak azok, akik szerint a megelőző 5 évben nőtt a kétkezi munka megbecsültsége hazánkban, mint azok, akik ellentétes véleményen vannak. És ismét hozzátehetjük, ahogy egyre többen szembesülnek azzal, mennyire fontos is, hogy elegendő számú szakemberünk legyen, az elismertség is tovább fokozódhat majd.

Azt pedig, hogy mennyire érdemes egy szakma alapos kitanulása felé venni az irányt, jól mutatja, hogy a sok szempontból irigyelt és példaként állított Svájcban az adatok szerint az általános iskolai diákok 70%-a(!) szakiskolában folytatja tanulmányait. Az alpesi országban még a leggazdagabb családok gyerekeinek fele is a szakképzés útjára lép – márpedig, ha gazdaságról van szó, az emberek arrafelé ritkán tesznek rossz lóra.

Aki tehát olyan ismeretekre tenne szert, amire várhatóan a jövőben is óriási igény lesz, annak bátran ajánljuk az MMSZ Óbudai Technikum és Szakképző Iskola, a gyöngyösi MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium és az MMSZ Devecseri Szakképző Iskola képzéseit. Mindhárom intézményünkben több területen is gyakorlatias, a meglévő igényekhez illeszkedő tudás szerezhető, közben pedig ösztöndíjra és külföldi tapasztalatszerzésre is lehetőség van. Mindezt úgy, hogy a rugalmas kereteknek hála a felsőfokú továbbtanulás esélye is folyamatosan nyitva áll.

Diákjaink ráadásul úgy juthatnak vérbeli 21. századi készségekhez, hogy közben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat értékrendjét is elsajátíthatják: kibontakoztathatják a bennük rejlő tehetséget és közben megtanulnak egy közösség felelős tagjává válni.
Képek

MMSZ