[ BEZÁR ]


Szintvizsga

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola
első megmérettetése:
Hozzávetőleg egy esztendeje indult el az a folyamat, melynek eredményeképpen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola 2013. szeptember 1-jével megkezdhette oktató – nevelő munkáját hegesztő (OKJ: 34 521 06), valamint szociális gondozó és ápoló (OKJ: 34 762 01) szakmák oktatásával.
Intézményünk életre hívásának célja volt, hogy Devecser Járásban, helyben képzett szakemberek jelentsék az itt megtelepedni és termelni szándékozó vállalkozások humánerőforrását. Képzéseinkkel szorosan illeszkedünk a térség iparosítási elképzeléseihez.
Emiatt támogatta Veszprém megye vezetése – kormányhivatal, iparkamara, megyei önkormányzat – Devecser város törekvését szakiskola létrehozására.
Jelenlegi és tervezett képzéseink – amelyek a Munkaügyi Központ és a térség vállalkozóival együttműködve kerültek/kerülnek kialakításra – hiány szakképesítések, melyek a nálunk tanulni vágyó fiatalokat szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra teszik jogosulttá.
Diákjaink – a megváltozott törvényi háttér következtében – 9. évfolyamon adnak számot első ízben – szintvizsga keretén belül – addig megszerzett tudásukról a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
Iskolánkban a kamarai szintvizsgára 2014. március 19 – én (szociális gondozó és ápoló), illetve 2014. március 21 – én (hegesztő) került sor.
Szociális gondozó és ápoló tanulóink az írásbeli feladatlap kitöltése után gyakorlatban adtak számot ápolási ismereteikből, míg hegesztőink lakatos munkával kezdtek, majd ezt követően végezték el az előírt hegesztési feladatot.
Tanulóink minden előzetes várakozást felülmúlva teljesítették életük első jelentősebb megmérettetését. Szociális gondozó és ápoló diákjaink 4,3-es, hegesztő tanulóink 3,71-es átlagot értek el.
Képek

MMSZ